Nyílászáró csere - ablak, ajtó


A nyílászáró csere fontos része egy alapos lakásfelújításnak, korszerűsítésnek, ugyanis az elvavult szerkezetek nem felelnek meg korunk építkezési előírásainak, azon belül is elsősorban az energia megtakarításnak. Az elmúlt években a gazdasági válság hatására nagymértékben visszaesett az új lakások, házak építésének a száma, és nagyobb hangsúlyt kaptak az átépítések, bővítések, ráépítések, felújítások, és korszerűsítések, amelyek nem emésztettel fel akkora összeget, mint egy új építkezés. Egyre komolyabb szempont mind az új építéseknél, mind a régieknél az energia megtakarítás növelése, ugyanis ezzel komoly megtakarítás érhető el a fenntartás során. A nyílászáró csere is ezért fontos. Mit is kell erről tudni?



Hívjon minket: 06-20-555-1086



Egy lakás, illetve ház belső teréből a hő legnagyobb arányban a nyílászárókon keresztül távozik, ezért kiemelten fontos a megfelelő termékek használata, Alapvetően a nyílászárók készülhetnek fából, műanyagból, illetve fémből, üvegszálból, illetve egyéb kompozit anyagból. Mindig fontos kérdés, hogy melyik anyag mellett tegyük le a voksunkat. A legjobb, ha nyílászáró vásárláshoz viszünk magunkkal szakembert, vagy legalább kérjük ki a tanácsát. Alapvetően a felhasználás helye, módja a legfontosabb szempont, de nem mellékes természetesen a színe, a természetessége, tartóssága, és a karbantartás igénye sem.

A fa nyílászárók előnye a természetesség, a szép erezet, a festhetőség, a változatos kivitelezhetőség, díszíthetősség, hátránya ezzel szemben az, hogy több odafigyelést, karbantartást igényel, mert nem olyan ellenálló a környezetei behatásokra, mint mondjuk a műanyag nyílászárók, és ami sokakat befolyásol, hogy jellemzően 20-30 %-kal drágább, mint a műanyag nyílászárók. A műanyag nyílászárók előnye, az, ami a fa nyílászárók hátránya, azaz, hogy nem igényel rendszeres karbantartást, könnyű tisztán tartani, tartós, és olcsóbb, hátránya ezzel szemben, hogy nagyon egyszerű a kivitelezése, kicsi a színválasztéka, és nem tud olyan barátságos környezetet létrehozni, mint a fa nyílászárók.  

Fontos szempont a nyílászárók kiválasztásánál a megbízható erős szerkezet, és vasalás, amely garantálja a pontos, és jó záródást. Ez nem csak a jó hő- és hangszigetelés miatt fontos, hanem a biztosságunk miatt is. Fontos szempont kell, hogy legyen még az ablakok kiválasztásánál, az azokba beépített üveg hőszigetelő képessége. A modern ablakoknál az üvegek közé argontöltés, vagy kripton gáz található, amely nagymértékben megnöveli a szigetelő képességet. Természetesen a szerkezeti megoldások köre nagyon széles, ezért is fontos, hogy meghallgassuk egy szakértő tanácsát. Jellemzően jónak mondható azoknak az üvegeknek a hőátbocsátási képessége, amelyeknek a mértéke 1,2 K, vagy annál alacsonyabb. Figyeljünk oda, mit vásárolunk, mert sokat megtakaríthatunk vele.